A Payment and Sales Consulting Central Eastern Europe Kft. egy olyan innovatív vállalat, melynek tulajdonosai a készpénzmentes fizetési üzletág szakértői, közösen több mint 60 év tapasztalattal, továbbá az OXO Labs, az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank leányvállalata, a Hiventures és a Bonitás Befektetési Alapkezelő.
2017-ben alapítottuk cégünket, melyet kifejezetten azzal a céllal hoztunk létre, hogy a kereskedők számára egy olyan jövőbe mutató, digitális eszközrendszert hozzunk létre, mely megkönnyíti üzleteik menedzselését, szervezését. Mindemelett könnyen érthető, elérhető, és nem utolsó sorban megfizethető szolgáltatást biztosítsunk.
Az azóta eltelt években többszörösen bizonyítottunk magunknak és a piacnak is, hogy megéri álmodni, hiszen ezalatt lefejlesztettük SMART rendszereinket és sikeresen piacra is vezettük, így ügyfeleink üzleti igényeik szerint állíthatják össze a mindennapokban használni kívánt eszközeiket az okoskasszától a különböző bankkártyaelfogadó terminálokon át a webáruházig.
SMART rendszereinkkel a közeljövő kihívásaira már megtaláltuk a választ. Azt is látjuk, hogy a pénzügyi és kereskedelmi folyamatok még inkább össze fognak olvadni.
Mi már nem csak arra koncentrálunk, hogy a jelen elvárásoknak megfeleljünk, hanem hogy az egyre csak növekvő ügyféltáborunkat folyamatosan segítsük és a lehető legegyszerűbb, legkevesebb kihívást kínáló módon tárjuk fel számukra a technológia által biztosított pénzügyi változásokkal teli közeljövőt.
A PSC egy igazi FinTech cég, amely a KKV kereskedő szektorban egyedi, de biztos belépési pontot talált a kötelező, fiskalizált kassza és a kapcsolódó szolgáltatáscsomagok értékesítésén keresztül.