Magyar Közút Nonprofit Zrt. Simplejob - Összehoz titeket. Állás, munka fiataloknak, pályakezdőknek, diákoknak

32 ezer kilométer országos út üzemeltetői vagyunk!

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. célja és feladata, hogy útfenntartó tevékenységével zavartalan közlekedést biztosítson minden forgalomban résztvevő számára. A szervezet által végzett tevékenység kiterjed az országos közúthálózat és az autópályák üzemeltetési, fenntartási és karbantartási munkáira is.

Mire figyelünk?

Szerződésben rögzített feladatainak ellátása mellett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. számára fontos a társadalmi szerepvállalás is, a közlekedők, a felnövekvő generációk környezettudatos magatartásra való nevelése, a közlekedési morál, a közlekedésbiztonság javítása. Jelentős múltra tekinthet vissza immár minden évben a Föld Napjához kapcsolódóan megrendezett szemétgyűjtési akciónk, amely több tízezer embert mozgat meg országszerte.

Itt érhetsz el minket

Nyitott pozícióink