MagNet Bank Simplejob - Összehoz titeket. Állás, munka fiataloknak, pályakezdőknek, diákoknak

A bank tulajdonosai, vezetői és alkalmazottai közösen jutottak arra a következtetésre, hogy elérkezett az ideje a banki működés új alapokra való helyezésének, és 2010-ben együtt alkották meg az új stratégiát. Egy évig tartott, amíg az organikus szervezetfejlesztés alapelveit alkalmazva közösen eljutottunk oda, hogy alapelveinkké tegyük a minél átláthatóbb banki működést, a fenntarthatóság elveire alapozott üzleti döntéshozatalt és felelősségvállalást, valamint kitaláljuk, hogy mi módon tudjuk megadni ügyfeleinknek azt a jogot, hogy beleszólhassanak a bank közösségi tevékenységébe. A stratégiai váltást úgy vittük végig, hogy a hagyományos banki értékeket és célokat is meg tudjuk tartani.

Nyitott pozícióink