A 2011-ben alapított Illés Holding Zrt. ma Magyarországon az egyetlen olyan cégcsoport, ami közúton, vasúton, a személyszállításban, benzinkút és sportrepülőtér üzemeltetésben, a turisztikában, valamint az egészségügyben is rendelkezik beruházásokkal. Cégcsoportunk története azonban 1995-re nyúlik vissza, hiszen Illés Tamás ekkor alapította a Holding mai napig zászlóshajójának számító cégét, a West Bridge Kft-t.

Nemzetközi partnerkapcsolatrendszerünknek köszönhetően nemcsak Magyarországon, hanem egész Közép-Kelet Európában is aktívan működünk.

Filozófiánk, hogy csak versenyképes szolgáltatásokat kínálunk amellett, hogy a kiváló minőséget tudjuk garantálni ügyfeleinknek.

Célunk, hogy folyamatosan fejlesszük cégcsoportunkat, annak érdekében hogy mind hazai, mind pedig a nemzetközi piac meghatározó szereplőjévé váljunk.

”Egy cégcsoport rendelkezzen multinacionális alapokkal, de egyúttal maradjon meg családi vállalkozásnak, ahol az emberi értékek is fontos szerepet kapnak.” ~ Illés Tamás, CEO

Itt érhetsz el minket

Nyitott pozícióink