Menu
HU EN

Bonafarm Csoport

Mi, a Bonafarm Csoportnál megragadjuk az innováció által kínált lehetőségeket, miközben hagyományainkról sem feledkezünk meg. Azon dolgozunk, hogy fogyasztóinknak olyan termékeket adhassunk, amelyekre mindannyian büszkék vagyunk. Melyek szakértő kollégáink megbízható tudását és hozzáértését tükrözik, akiknek stabil környezetet biztosítunk, hogy hosszú távon fejleszthessék tudásukat cégcsoportunknál. Nálunk egy büszke és támogató közösség tagjává válhatsz, ahol szenvedéllyel alkotunk, együtt fejlődünk, így aztán „a nap végén” elégedetten dőlhetünk hátra.
Miért jó velünk?
Számos indokkal tudunk szolgálni: …mert Magyarország egyik meghatározó vállalatcsoportjában dolgozva szinte bárhol az országban, hosszú távon végezhetünk értékes munkát. A szerteágazó hazai jelenlét miatt arra is lehetőségünk van, hogy földrajzilag és horizontálisan előre lépjünk, így több területen is kipróbálhatjuk magunkat, tovább mélyítve szakmai ismereteinket. …mert lehetőségünk van hazai és nemzetközi piacokon egyaránt ismert és elismert kiváló minőségű termékek előállításában részt venni. …mert modern technológiával körülvéve, stabil környezetben dolgozhatunk minden egyes nap. …mert közös értékek mentén együtt és egymásért dolgozunk. …mert rengeteg lehetőség áll előttünk. ... mert jó a hangulat...
Bonafarm Csoport
Jobs
Kísérletvezető

Kísérletvezető

Full-time
Versenyképes jövedelem

Tele vagyunk lehetőségekkel, élj velük te is! Ha szeretnél friss és egészséges élelmiszer előállítás élményében, annak bármely fázisában részt venni, valódi és kóstolható értéket t…

Kaposvár, SO, HU, 7400
Gazdasági vezető

Pápa, Veszprem, HU, 8511
Tároló telepi diszpécser

Tároló telepi diszpécser

Full-time
Versenyképes jövedelem + juttatás

Tele vagyunk lehetőségekkel, élj velük te is! Ha szeretnél friss és egészséges élelmiszer előállítás élményében, annak bármely fázisában részt venni, valódi és kóstolható értéket t…

Görcsöny, BA, HU, 7833
Raktári adminisztrátor

Raktári adminisztrátor

Full-time
Kiszámítható jövedelem

Tele vagyunk lehetőségekkel, élj velük te is! Ha a szavak helyett a tettekben hiszel, ha számodra fontos, hogy szenvedéllyel és szabadon alkothass, folyamatosan fejlődj és nap mint…

Szeged, Csongrad, HU, 6720
Gépkezelő

Gépkezelő

Full-time
versenyképes alapbér + cafetéria

Tele vagyunk lehetőségekkel, élj velük te is! Ha szeretnél friss és egészséges élelmiszer előállítás élményében, annak bármely fázisában részt venni, valódi és kóstolható értéket t…

Újszász, JN, HU, 5052
Junior ERP tanácsadó

Junior ERP tanácsadó

Full-time
Versenyképes jövedelem + juttatás

Tele vagyunk lehetőségekkel, élj velük te is! Ha szeretnél friss és egészséges élelmiszer előállítás élményében, annak bármely fázisában részt venni, valódi és kóstolható értéket t…

Szeged, Csongrad, HU, 6720
Betanított segédmunkás

Betanított segédmunkás

Full-time
Stabil jövedelem+juttatások

Tele vagyunk lehetőségekkel, élj velük te is! Ha fontos neked a folyamatos fejlődés és a felelősségteljes munka, mellyel nap mint nap értéket teremthetsz egy összetartó közösség ta…

Szeged, Csongrad, HU, 6720
Anyagraktáros

Anyagraktáros

Full-time
Versenyképes jövedelem és juttatáso

Tele vagyunk lehetőségekkel, élj velük te is! Ha szeretnél friss és egészséges élelmiszer előállítás élményében, annak bármely fázisában részt venni, valódi és kóstolható értéket t…

Szeged, Csongrad, HU, 6720
Szeletelő-csomagoló műszakvezető

Szeletelő-csomagoló műszakvezető

Full-time
Versenyképes jövedelem

Tele vagyunk lehetőségekkel, élj velük te is! Ha szeretnél friss és egészséges élelmiszer előállítás élményében, annak bármely fázisában részt venni, valódi és kóstolható értéket t…

Szeged, Csongrad, HU, 6720
Vadgazdálkodási ágazatvezető

Vadgazdálkodási ágazatvezető

Full-time
versenyképes bér

Tele vagyunk lehetőségekkel, élj velük te is! Ha szeretnél friss és egészséges élelmiszer előállítás élményében, annak bármely fázisában részt venni, valódi és kóstolható értéket t…

Bóly, BA, HU, 7754
Takarító

Takarító

Full-time
****

Tele vagyunk lehetőségekkel, élj velük te is! Ha szeretnél friss és egészséges élelmiszer előállítás élményében, annak bármely fázisában részt venni, valódi és kóstolható értéket t…

Bóly, BA, HU, 7754
Pénzügyi gyakornok

Pénzügyi gyakornok

Full-time
Versenyképes jövedelem + juttatás

Tele vagyunk lehetőségekkel, élj velük te is! Ha szeretnél friss és egészséges élelmiszer előállítás élményében, annak bármely fázisában részt venni, valódi és kóstolható értéket t…

Budapest, BU, HU, 1123
Vadászati irodavezető

Vadászati irodavezető

Full-time
versenyképes fizetés

Follow us!